HTML

turboweekend

Olyan emberek hétvégéi, akiket nem ismertek személyesen, de amivel foglalkoznak, azok a mindennapjaitok része.

Friss topikok

Ismeretlen ismerősök rituális hétvégéi

2010.03.20. 17:32 Babelszucs

turboWeekend VIII.- A Balatonon

Péntek reggel oviba menet Kópé kifejtette, hogy ezen a napon szeretne nagyon okos lenni. Oviból jövet kérdeztem, hogy sikerült-e a terve. Mondta, hogy persze. Nekem sajnos nem. Az elindulás általában "kettőből" megvan, de tegnap harmadszori nekifutásra sikerült. Egyszer a kávéfőzőt, egyszer Vilmos játékát, végül a töltőt hagytam otthon. Ahhoz képest, hogy három éve majdnem minden hétvégén lemegyünk a Balatonra és általában ugyanazt kell leszállítani, ez elég rossz statisztika. Tamás azt javasolta, hogy ő legközelebb csak a második körnél szállna be a kocsiba, itthon megvárja, hogy visszajövök valamiért és egyben őt is felveszem...

Vilmos már a suli előtt várt- addig kétszer hívott a titkárság elől-, de miután közöltem vele, hogy még vissza kell mennünk valamiért éreztem, hogy legszívesebben hívna valakit megint a telefonján, hogy HELP! Utána felvettük Tamást az irodában- aki most tényleg csak a második körben szállt be-, majd irány a Balaton. Lementünk a kikötőbe, ahol szemrevételeztük a hajókat- mindösszesen két hajó van vizen-, majd idén is elterveztük, hogy mi rakjuk vízre a saját hajónkat. Minden évben ez van, de aztán mégis utolsó percben meggondoljuk magunkat és átalányért lerakatjuk Sanyival. A TVSK Alsóörsön található, ez a Túravitorlás Sportklub, ahol egy közel 30 éves Jeaneau Flirt tulajdonosaiként egyész nyáron élvezhetjük a Balatont testközelből. (Erről majd részletesebben a nyári turboWeekend-ben írok.) Hazafelé- Káptalanfüred- benéztünk a helyi Bortársaságba, amit a Both család üzemeltet. Ők azért is érdekesek még, mert a nyári vitorlás táborban a család három fia, a "Both-fiúk" tanárbácsiként szerepelnek. Néhány üveg portói és vörösbor társaságában ünnepélyesen beüzemeltük a teraszt, koccintottunk a tegnapi szülinapomra másodszor is, majd Skype-on ugyanezt megtettük mégegyszer New York-Káptalanfüred, majd Budapest-Káptalanfüred és Párizs- Káptalanfüred viszonylatban is. A végére elég jó hangulatunk lett és egyhangú szavazással úgy döntöttünk, hogy elindulhat a hétvége.

Szombat reggel már fél nyolckor az Almádi piacon voltam. Azért ilyen korán, mert nekem kell egy-két hét amíg be tudok állni egy normális ébredési időpontra, mondjuk 8-9 órára, illetve ha nem érek oda 8-ig a Szabó pékségbe, akkor nincs kuglóf. Márpedig ott olyan kuglóf van, hogy aki egyszer kóstólta, az bármire képes lenne, hogy újra megtegye ezt. Tehát: kuglóf, kalács, túrós batyu, kakaós csiga, kenyér. Mindez olyan minőségben, amilyenről Bp-en nem is álmodhattok! Utána piac, piacos néni az elképesztő lekvárjaival, szörpjeivel és savanyúságaival. Csak egy baj van vele: soha nem nevet. Nem is értem, hogy aki ilyen finomságokat tud, az miért nem örül neki? Otthon reggelizés. Kiszámoltam, hogy ha három hétig minden nap ezt enném, akkor ennyi idő alatt a BMI-om átlápné a 30 -as határt. Utána összepakolunk és irány Balatonudvari, a golfpálya. Fél 11-kor indultunk ki a pályára. Nagyon nagy szél volt, ezért egyből a 10 -es szakasztól indultunk, ahol a fenyőfák miatt védett a terület. Teljes szélcsendben ütöttünk, egy póló elég volt rajtunk annyira sütött a Nap. A fenyőfák mondjuk rossz helyen voltak, mert folyamatosan onnan pattantak ki-és be a susnyásba a labdáink...Vilmos remekelt, Kópé most kivonta magát és egy fegyverrel- kapott egyet a hten, igen, bevallom- biztosította nekünk a terepet...Mindegy, csak jöjjön velünk. Aztán megunta és a rövidjátékba bekapcsolódott mindig. Közben jött a telefon, hogy látogatóink érkeznek, így csak 5 szakaszt játszottunk, kihagytuk a szakadékos részeket, pedig ott mindig izgalmas, ahogy négyünk közül kettő biztos beüti a mélybe a labdát... A pálya egyébként kiváló, nyári greenek vannak, Wilheim István mellé visszajött Lugosi Tamás is oktatónak. A recepciós lányok nagyon kedvesek, új szakács van és Katika jó kávét főz. (A kávéfőző mellé a kávépatronokat persze otthon hagytam.)

A vendégeinkkel a Söptei pincében ebédeltünk. Húslevest májgombóccal, padlizsántorony grilezett sajttal, zöldségekkel, szürkemarha pörkölt galuskával, uborkasalátával, a gyerekek rántot mangalicát krumpli salátával. Itt is összefutottunk ismerősökkel, ilyenkor szezon előtt mindnekivel van témája az embernek, mindenkinek örül, mindenkit megismer...

A fagyit Füreden a Karolina kávézóban nyaltuk el. Karosszékből figyeltük az Optimist-es fiatalokat, akiknek szél és hideg nem szegte kedvüket, hogy kimenjenek jó messzire gyakorolni a tavon. Közben megnéztük a Balaton Maraton befutóját, mi is tapsoltunk az utolsónak beérkezetteknek, de nem terveztük el, hogy jövőre mi is lefutjuk. 

Pénteken és szombaton itt fogyasztottunk:

- www.bortarsasag.hu (Alsóörs, a 71-e út mellett.)

- Szabó pékség: http://maps.google.hu/maps/place?client=safari&rls=en&oe=UTF-8&redir_esc=&um=1&ie=UTF-8&q=Balatonalmádi+Szabó+pékség&fb=1&gl=hu&hq=Szabó+pékség&hnear=Balatonalmádi&cid=11660513223826504446

- balatongolf.hu

- www.sopteipince.hu

- www.karolina.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://turboweekend.blog.hu/api/trackback/id/tr111855018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása